
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
"Ezt a (moszkvai) utat nem érdemes bírálni, mert Orbán Viktor az egyetlen, aki képes úgy Putyinnal, mint Zelenszkijjel tárgyalni" - mondta Bzoch, utalva a magyar miniszterelnök látogatására Putyinnál.
"Putyint és Zelenszkijt bármilyen módon, de tárgyalóasztalhoz kell ültetni. Sajnos Orbánnak nem volt semmiféle mandátuma, a többi európai politikus bírálja (moszkvai) útját, így annak nem lesz nagy hatása" - véli az EP-képviselő.
Az ANO hosszú távon azt az álláspontot képviseli, hogy a fegyverek Ukrajnába történő szállítása helyett jobb lenne a békéről tárgyalni, amit azonban az agresszor nem akar, és "ezt Orbán Moszkvában is hallotta" - mutatott rá.
A mozgalom a múlt vasárnap Bécsben Orbán Viktorral együtt bejelentette, hogy megalakítja a Patrióták Európáért pártcsoportot az Európai Parlamentben. Az ANO vezetői nyíltan üdvözölték Orbán Viktor útját Kijevbe, de a moszkvai úttal kapcsolatban egyelőre hallgatnak.

"Orbán Viktor mindjárt az EU elnökség másnapján Ukrajnába utazott. Ezzel azt bizonyítja, hogy elsősorban Európa-párti politikus, mert Európa érdeke, hogy megállítsuk a gyilkolást és véget vessünk a háborúnak" - írta akkor Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ANO elnöke az X közösségi portálon.
Az ANO a cseh CTK hírügynökségnek megküldött nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor elsőként Kijevet kereste fel, és rámutatott: "Ezzel világosan kifejezte Ukrajnával kapcsolatos álláspontját".
A cseh ellenzéki mozgalom szerint Orbán Viktor nem titkolja, hogy keresi a béketárgyalásokhoz vezető utat, de ezt olyannak kell javasolnia, aki nem részese a konfliktusnak. "Logikusan ez olyasvalaki lehet, aki képes mindkét féllel beszélni. És Orbán vitathatatlanul ez az ember" - áll az ANO nyilatkozatában.
A cseh kormánypárti politikusok bírálták Orbán Viktor moszkvai útját. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a Novinkynek nyilatkozva azt mondta: Orbán Viktor Moszkvában sem Csehországot, sem az EU-t, sem Ukrajnát nem képviselte.
"Bármiféle béketervet Ukrajnával kell megvitatni, ez megkerülhetetlen. A béke azonnal helyreállhat, ha a megszállók elhagyják Ukrajnát. Addig azonban gondoskodnunk kell régiónk biztonságáról " - mutatott rá nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium.
MTI/Fotó: MTI

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó