
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
Felmentette hétfőn egy kenyai bíróság azt a lelkészt, aki csecsemőket rabolhatott el, hogy utána csodás úton, az ima erejével fogant kisbabákként mutassa be őket a megtévesztett "anyáknak".
A 86 éves Gilbert Deya a vád szerint 1999 és 2004 között öt csecsemőt rabolt el, nagy részüket a kenyai főváros, Nairobi egyik szegénynegyedének egy kórházából.
Deya és felesége, Mary éveken át azt bizonygatták meddő vagy a menopauza idejébe lépett nőknek, hogy csupán kettejük imái segítségével, szexuális együttlét nélkül is teherbe tudnak esni, a csecsemőkről pedig elhitette velük, hogy az ő gyermekeik.
A felmentő ítéletet a bíróság azzal indokolta, hogy a lelkész ellen nem volt elegendő bizonyíték.
Az eredetileg kőművesként dolgozó Deyát - aki több gyülekezetet vezetett Londonban, Liverpoolban és Nottinghamben - 2017-ben adták ki a brit hatóságok Kenyának, csaknem 10 év jogi huzavona után.
A zömében keresztények lakta Kenyában körülbelül 4000 "egyház" működik, beleértve olyan közösségeket is, amelyeknek vezetői semmiféle teológiai végzettséggel nem rendelkeznek.
Nemrég országos megdöbbenést váltott ki egy tagjait halálra éheztető szekta ügye, ahol a taxisofőrből lett szektavezér, Paul Nthenge Mackenzie arra vette rá híveit, hogy az általa megjövendölt világvége miatt, amelynek idén április 15-én kellett volna bekövetkeznie, mondjanak le az ételről, éheztessék magukat halálra, mert csak így üdvözülhetnek. Nthengét azóta terrorizmus gyanújával fogták perbe, a hatóságok pedig már csaknem 400 holttestre bukkantak a Kenya keleti partjainál fekvő Shakahola erdejében.
Forrás: MTI/ A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta