
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A magyar labdarúgó-válogatott bukott szövetségi kapitánya, Georges Leekens 2018-ban vette át a hazai együttes irányítását, azonban négy pocsék eredmény után menesztették is a válogatott éléről. Edzői pályafutása során szinte évente váltogatta a csapatokat, 2007-2009 például a belga Lokerent irányította, ahol súlyos pénzügyi vitába is keveredett.
A belga együttes egykori hátvédje, Derrick Tshimanga nem volt egy kiemelkedő játékos, ám mégis pályára lépett 2011 augusztusában, amikor Leekens a belga labdarúgó-válogatottat vezette. Az újonc játékos Celjében, Szlovénia ellen lépett pályára a felkészülési mérkőzés 85. percben. A belga mezt először magára öltő Tshimanga azonban többé nem kapott meghívót az ország nemzeti csapatába. Mivel a felbukkanása is csupán Leekens pénzügyi adóssága miatt történt.
A Sporza-nak nyilatkozó játékosügynök, Dejan Veljkovics szerint nem csak a játékos profitált a felkészülési mérkőzésen, amivel egy hosszú ideje húzódó pénzügyi vitát is lezárt.

Fotó: MLSZ
Az ügynök szerint a Lokerent irányító időszakban Leekens 200 ezer eurós kölcsönt kapott feketén a klub akkori elnökétől, Roger Lambrechttől, amit igazán rendhagyó módon szándékozott visszafizetni.
Így jött a képbe Derrick Tshimanga, akinek hirtelen megugrott az értéke, miután pályára lépett a válogatottban, így a klubja nagyobb nyereséggel tudta őt értékesíteni. A piaci értéke korábban 1,5 millió euró volt a Transfermarkt adatai alapján, a játékost azonban 2,5 millió euróért tudta eladni a Lokeren, így mondhatni jövedelmező üzletet kötött egymással Leekens és Lambrecht, csak éppenséggel pénzügyi csalást követtek el.
A belga lap felkereste a már nyugdíjba vonult edzőt, de nem kívánt nyilatkozni a hírportálnak.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott