
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
Hornung Ágnes közölte, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a nagycsaládok támogatására. Elmondta: számukra továbbra is elérhető lesz a családi adókedvezmény, az ingyenes tankönyv, a négy vagy többgyermekes anyák számára az élethosszig tartó személyijövedelemadó-mentesség, az ingyenes vagy kedvezményes bölcsődei gyermekétkeztetés és az Erzsébet táborok. A politikus úgy értékelt, hogy a NOE nélkül kevésbé lehetne Magyarország családbarát ország, a 15 ezer család 70 ezer tagját tömörítő egyesület ma már fogalom a magyar családok körében.

A fotó illusztráció: Hornung Ágnes hivatalos Facebook-oldala
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról szólt, hogy az egyesületnek sokat kellett változnia az elmúlt évtizedekben, meg kellett tanulniuk a folyton változó világ nyelvén közvetíteni az időtálló értékeket. Ugyanakkor a világ az egyesület tevékenységének köszönhetően is változott, amiben segítségükre volt a NOE mintegy 3 ezer önkéntese - tette hozzá.
Mindennek nyomán, illetve az elmúlt 12 évben a NOE és a kormány közötti stratégiai partnerségnek köszönhetően a NOE meghatározó tényezővé vált - mondta, hangsúlyozva, hogy az erős családok képesek segíteni egymást, a többi között ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évben 600 újszülöttel gyarapodtak a NOE-tag családok.
Forrás: MTI

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó