
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Közel két évtizede szökésben lévő bűnözőt tartóztattak le a napokban az amerikai Michigan államban – számolt be csütörtökön a Crime Online.
Antran Hall-t 2006-ban kezdték közöni a rendőrök kokainkereskedelem miatt, valamint azért, mert egy alkalommal nem állt meg az egyenruhások jelzésére sem. A dél-karolinai Anderson megye legkeresettebb szökevényének minősítették, és 17 évig sikeresen bujkált a hatóságok elől.
A nyomozás fényt derített arra, hogy a férfi hamis személyazonossággal, álnéven élt ez idő alatt Detroitban, és még a családját is átverte, ugyanis felesége és gyerekei sem ismerték az igazi nevét. Hogy milyen név alatt rejtőzködött Antran Hall az igazságszolgáltatás elől, a rendőrség nem, hozta nyilvánosságra.
Az átverésről még az év elején szereztek tudomást a nyomozók, és egy nappal az után fogták el, hogy pontosan be tudták határolni a férfi tartózkodási helyét. Jelenleg börtönben van, és a Dél-Karolina államnak való kiadatására vár.

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság