
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A beszámoló szerint Belgium legnagyobb nemzetközi kikötőjében a hatóságok rendszeresen fedeznek fel drogszállítmányokat, a legtöbb esetben a konténerek banánrakománya közé rejtve.
A vámhatóság legutóbb a múlt héten, december 12-én talált nagy mennyiségű, 3,9 tonna kokaint az antwerpeni kikötőben. A kábítószert szintén egy Ecuadorból érkező hajó banánszállítmányában fedezték fel. Két nappal később a vámhatóság 4,8 tonna kokaint foglalt le, ezúttal egy Panamából jövő hajó banánrakománya közé rejtve.
A napilap emlékeztetett, október végén Ecuadorban tartóztattak fel egy Belgiumba induló tartályhajót, amelynek rakományában mintegy 2 tonna kokaint találtak. Az antwerpeni kikötőbe tartó hajón 124 zacskóba gondosan becsomagolva fedezték fel a kábítószert, ezúttal emberi fogyasztásra szánt halakat, kagylókat, rákokat és polipokat tartalmazó dobozokba rejtve.
Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán korábban közölte, Antwerpenben egyre több erőszakos cselekmény köthető a kábítószerkereskedelem maffiavilágához. Az év első felében több mint ezer embert állítottak elő kábítószer-kereskedelem miatt a belgiumi városban.
Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert és nyugat-flandriai magánlakását először szeptember végén, majd december elején helyzeték fokozott rendőri felügyelet alá fenyegetések miatt.
A szeptemberi nyomozás során a rendőrség négy gyanúsítottat vett őrizetbe, őket a rendőség kábítószer-kereskedőként azonosította. Fenyegetéseik szerint el akarták rabolni a minisztert, aki kulcsszerepet játszik a kábítószer-kereskedelem elleni belgiumi küzdelemben.
Az igazságügyi miniszter szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy Belgiumban a "narkoterrorizmus" új szakaszába lépett. "A droggal kereskedő bűnözők megpróbálják destabilizálni társadalmunkat, félelmet kelteni a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban" - fogalmazott. Vincent Van Quickenborne és családja fokozott rendőri védelem alatt, ismeretlen helyen tölti a karácsonyt - közölte a La Libre Belgique.
Az európai drogkereskedelem egyik kapuja az antwerpeni kikötő, ahol tavaly annyi kokaint foglaltak le a hatóságok, ami megfelelEurópa éves felhasználásának. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol szeptemberi jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Belgiumban az utóbbi években jelentősen megnövekedett a kábítószerhez köthető erőszakos cselekmények száma.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: police.hu

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló