
Így tenné tönkre a magyarokat a Tisza Párt
Tisztelt elnök úr, tisztelt részvényesek, tisztelt hölgyeim és uraim! A legelején tisztáznom kell, hogy nekem nincsenek OTP-részvényeim, ezért kereskedni sem tudok velük, sem szabályosan, sem bennfentes módon. Vendégként vagyok itt, és köszönöm a megtisztelő meghívást
– jelentette ki Orbán Viktor az OTP rendes éves közgyűlésén pénteken.
A miniszterelnök ezzel humorosan Magyar Péter botrányára utalt, amelyben egyértelműen megdőlt a pártelnök azon magyarázata, amivel februárban megpróbálta kimosni magát a bennfentes kereskedelem gyanúja alól.
A Magyar Nemzet hozzátette, hogy a Tisza Párt elnöke akkor azt állította: nem a szóban forgó időpontban vett részvényeket, így bűncselekményt nem is követhetett el. A jegybank vizsgálata során feltett kérdések azonban leleplezték Magyar trükközését, világossá vált, hogy valójában mi is történt.
A politikus pár nap alatt milliókat kaszált, csak azért, mert törvénytelenül használhatta fel a hozzá eljutott üzleti információkat.
A részvények ügyében a Magyar Nemzeti Bank több személlyel, így Magyar Péterrel kapcsolatban is bennfentes kereskedelem gyanúja miatt folytat vizsgálatot. Arról pedig már a Magyar Nemzet számolt be, hogy az ügyészség is eljárást indított Magyar Péter egyik tőzsdei ügyletével összefüggésben.
A címlapfotó: MTI

Így tenné tönkre a magyarokat a Tisza Párt

Kétharmados többség utasítja el Ukrajna EU-tagságát és katonai támogatását

Kéri László hajmeresztő vallomása a Tisza rendezvényén: Magyarország nem fog kimaradni a háborúból (VIDEÓ)

Magyar Péterék eltörölnék a rezsicsökkentés, egyértelmű kijelentéseket tettek a tiszások

Miskolcon lesz az év első háborúellenes gyűlése + videó

Orbán Viktor: A háború csak egy rossz áprilisi döntésre van tőlünk

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta