
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság közleménye szerint az ágazat sztrájkjában részt vevő számos alkalmazott hajnali 2 órától tart munkabeszüntetést. A teherszállításban a sztrájk kedden 18 órakor kezdődött. A magasabb bérekért folyó munkaügyi akció pénteken 18 óráig tart.
A sztrájk ideje alatt rendkívüli menetrend van érvényben, a szokásos távolsági járatok mintegy 80 százalékát törölték. A DB közleménye szerint a regionális járatokon is korlátozások vannak.
A DB megkísérelte, hogy megakadályozza a munkabeszüntetést, de a munkaügyi bíróság elutasította a kérvényét. A vasutasok az inflációt kompenzáló béremelések mellett követelik a 35 órás, négynapos munkahét bevezetését is.

A fotó illusztráció: Deutsche Bahn Personenverkehr/Facebook
A vonatvezetők sztrájkja egybeesik a gazdák országos tiltakozásával, ami szerdán további közlekedési fennakadásokat okozhat. A mezőgazdaságban dolgozók tüntetéseket és autópálya-felhajtók blokkolását jelentették be.
A német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) és a Deutsche Bahn között november óta folyó bérvitában a szerdán kezdődött vasúti sztrájk a harmadik és mindeddig a leghosszabbra tervezett munkabeszüntetés.
A DB közleményében felhívta az utazók figyelmét, hogy szerda és péntek között tervezett utazásaikat halasszák el.
A sztrájkot követő órákban, mindaddig, amíg a vonatjáratok megszokott menetrendje helyre nem áll, még ugyancsak korlátozásokra kell felkészülniük az utasoknak.
Forrás: MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért