
Monaco Hadtest: egy bábbal az ország élén a háború mindent tönkretesz
Csák János elmondta:
március 15-én hős elődeinkre emlékezve hirdetjük, hogy a magyarok immár 1100 éve, 33 nemzedék óta mindmáig a szabadság népe.
Mint hozzátette, a magyarok soha nem hódoltak be senkinek, nem lettek senkinek a gyarmata, szellemüket és lelküket senki nem tudja elfoglalni.

Életerőnk forrása a magyar kultúra
- hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a kultúra nemcsak művészi alkotásokat vagy épületeket jelent, hanem a világlátást, az életmódot, az észjárást is.
Csák János kiemelte, hogy a kultúra nélkül széthullik a közösség.
Kultúra révén válunk egyes egyének halmazából önazonossággal bíró nemzetté
- fogalmazott.
Elmondása szerint a magyarok nem a történelem áldozatai, hanem a túlélői, sőt győztesei, mert minden nehézség ellenére állják a sarat, alkotnak és gyarapodnak.
A béke fontosságát ma, a szomszédunkban dúló háború árnyékában nem lehet eléggé hangsúlyozni - közölte a miniszter, kiemelve: "ha ez a háború elszabadul, mindent elpusztíthat, Európát is".

Csák János emlékeztetett: a magyar érdek mindig az volt, hogy Európában szabad nemzetek békében, együtt éljenek.
Mint hozzáfűzte, a szabadság, a béke és a rend az Isten, család, haza egységén alapul.
A küzdelemnek akkor van értelme, ha van család, gyerekek és unokák, akik majd öröklik a magyar kultúrát - fejtette ki a miniszter, hangsúlyozva: családok nélkül nincs haza.
Nekünk, mai magyaroknak nem lehet más a programunk, mint hogy a magyar szabadság szellemi jelenségét és lelki örökségét átadjuk a következő nemzedékeknek
- mondta ünnepi beszédében Csák János.
Forrás/Fotók: MTI

Monaco Hadtest: egy bábbal az ország élén a háború mindent tönkretesz

A Tisza 600 oldalas anyaga kísértetiesen egybevág a brüsszeli követelésekkel és a 2010 előtti neoliberális receptekkel

Kocsis Máté: Itt van Magyar Péter igazi arca - videó

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét - videó

Menczer: a méltatlanok elbuknak

Szavazzon az év mondatára!

Menczer Tamás elmondta, mikor kell majd Magyar Péternek pszichológus, hogy a tébolyt kordában lehessen tartani

Szijjártó: a migránsbetelepítést egyedül a nemzeti kormány tudja megakadályozni

A kormány 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Hányinger - reagált Varga Judit is Magyar Péter álszent interjújára

,,Ez még karácsonyi csodának is erős” – Szentkirályi Alexandra szerint hamis a szerep, amit Magyar Péter felvett

Orbán Balázs: A magyar embereket nem lehet hülyének nézni!