
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Egy angliai exbányásznak az volt az utolsó kívánsága, hogy gyászszerttartásán tegyék bele egy dömperbe. A férfi hozzátartozója a Metronak mesélt az áprilisban tartott egyedi búcsúztatásról.
A 81 éves Dave Newton már akkor viccelődött azzal, hogy szeretné, ha temetésén speciális járművel vinnék, amikor körülbelül 12 évvel ezelőtt elkezdte előre megtervezni ezt a napot.
A férfi idén március 20-án azonban váratlanul meghalt, családja pedig úgy döntött, hogy teljesíti a szeretett apa kívánságát.
Dave már eldöntötte, hogy milyen temetést szeretne, és egy olyan temetkezési társaságot választott, amelyhez építőipari vállalkozás is tartozik
– magyarázta a lapnak a férfi veje és hozzátette, hogy a gyásznép hitetlenkedve rázta a fejét és nevetett, amikor a koporsót felrakták a dömperre.
A szertartásról készült fotó az X-re is felkerült, melyre számos pozitív reakció érkezett.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit