Covid-dal került kórházba, majd kukacok másztak ki az orrán és a száján

A család szerint a kórházban lévő borzalmas körülmények és hanyagság következtében halt meg a 65 éves asszony.

Az amerikai Concepcion Covarrubias koronavírus-fertőzéssel került kórházba Kaliforniában. Nehéz küzdelem után kezdett felépni a vírusból, ám állapota továbbra is súlyos volt. Mikor a család végre meglátogathatta az asszonyt, borzalmas látvány fogadta őket. Elmondásuk szerint szörnyű körülmények között volt tartva, piszkos volt az ágya, szemetese pedig fecskendőkkel és használt kesztyűkkel volt tele. A legrosszabb pedig csak ezután következett.

Észrevették, hogy Covarrubias orrában valami mozog, megvizsgálták és több tucat kukacot találtak az orrában és a szájában. Megrázó élményt követően gyermekei kérték édesanyjuk átszállíttatását egy rehabilitációs központba, ám a kórház ezt elutasította.

Végül a 65 éves asszonyt egy másik szobába helyezték át, majd pár nappal később augusztus 21-én meghalt veseelégtelenségben. A család szerint édesanyjuk halála a kórház hanyagsága miatt következett be. Összegyűjtötték a lárvákat és beperelték a South Coast Global Medical Centert-t idősek bántalmazása és hanyagságból elkövetett gyilkosság vádjával.

„Nem érdemelte meg, hogy elment. A törődés hiánya ölte meg” – nyilatkozta Covarrubias egyik gyermeke, Carolina Mijango.

A kórház szóvivője a folyamatban lévő peres eljárás miatt nem kívánt nyilatkozni. Az ügy hamarosan folytatódik, a tárgyalásra 2022 januárjában kerül sor - írja a Mirror. 

 

A címlapfotó: Youtube.com/NBCLA

2021. november 15. 13:34
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family