
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Charles Michel a kétnaposra tervezett találkozó első munkanapját követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az egység és a tagállamok közötti szolidaritás érvényesült az energiaügyekkel kapcsolatban. A tagállami vezetők eltökéltek az energiaárak leszorítása, a kínálat szélesítése és az energiakereslet csökkentése mellett - közölte az Európai Tanács elnöke.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy az EU immár "szilárd ütemtervvel" rendelkezik az energiaválság kezeléséhez, a tagállami vezetők megadták a szükséges stratégiai iránymutatást. Közölte: az uniós bizottság a kiugró gázáremelkedések visszaszorítására új kiegészítő indexet dolgoz ki, amely jobban tükrözi a cseppfolyósított földgáz (LNG) valós piaci árát, és piaci korrekciós mechanizmust vezet be a túlzott gázárak korlátozására. Tájékoztatása szerint a tagállami vezetők megegyeztek egy uniós keret létrehozásáról a villamosenergia-termelésben alkalmazott gáz árplafonjának meghatározására. A keret magában foglal majd egy költség-haszon elemzést is - tette hozzá.
A német kancellár távozásakor azt mondta: lehetséges, hogy az Európai Tanácsnak néhány héten belül újabb, soron kívüli csúcstalálkozót kell összehívnia, ha az energiaügyekért felelős minisztereknek nem sikerül néhány héten belül tisztázniuk a most elfogadott javaslatok részleteit.
Olaf Scholz reményét fejezte ki, hogy az Európai Tanácsnak "nem kell visszatérnie a tervezőasztalhoz", és konszenzusos döntés születik a miniszterek tanácsában. A német kancellár üdvözölte a csütörtökön létrejött francia-spanyol-portugál megállapodást a Spanyolországból a Pireneusokon át Franciaországba vezető MidCat nevű gázvezeték építésének folytatásáról, amelyhez - szavai szerint - lehetséges lesz Közép-Európa csatlakozása is.
Alexander De Croo belga miniszterelnök távozásakor megjegyezte, hogy az elfogadott dokumentum "az eddigi leghatározottabb elmozdulás a Belgium által is támogatott gázárplafon bevezetésének irányába". Az uniós csúcs energiaügyekkel foglalkozó megbeszélésének zárónyilatkozata szerint azonnali prioritás a háztartások és a vállalkozások védelme, és az unió globális versenyképességének megőrzése.
A gazdaság ellenállóképességének fokozása érdekében az EU-nak és a tagállamoknak többet kell fektetniük az energiahatékonyságba, a szükséges infrastruktúrába, a tárolókapacitás bővítésébe és a megújuló energiatechnológiák fejlesztésébe. Az Európai Tanács szolidaritást szorgalmaz a tagállamok között arra az esetre, ha nemzeti, regionális és uniós szinten akadozna, vagy teljesen leállna az energiaellátás. A szöveg szerint a vezetők önkéntes közös gázvásárlásban állapodtak meg a nemzeti igényeknek megfelelően, valamint a megbízható partnerekkel folytatott tárgyalások felgyorsítását szorgalmazták.
Forrás: MTI/A címlapfotó illusztráció: Charles Michel hivatalos Facebook-oldala
Kapcsolódó tartalom:
Orbán: a gázársapka alól mentesítést kaptunk, sikerült megvédenünk Magyarország érdekeit

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt