
A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól
A napokban egy 84 éves Kolozs megyei nő ellen lopás miatt indult büntetőeljárás Romániában, miután ellopott egy kolozsvári élelmiszerbolt pultján hagyott mobiltelefont - írja a Maszol.
Augusztus 17-én a Kolozsvári Városi Rendőrség munkatársait egy 32 éves Szilágy megyei nő értesítette arról, hogy miközben a kolozsvári Horea utcában található élelmiszerüzletben tartózkodott, egy személy ellopta a mobiltelefonját. A rendőrök azonosították és hamarosan felkutatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt, egy 84 éves kolozsvári nőt – tájékoztatta a lapot szombaton a Kolozs Megyei Rendőrség.

Fotó: biztonsági kamera felvétele
A videón látható, ahogy a nő meglátja a mobiltelefont az üzlet pultján, és elveszi azt.
A nyomozók a meglovasított készüléket visszaszerezték, és visszaadták a tulajdonosának.
„A rendőrök még vizsgálódnak, hogy megállapítsák a tényállást és megtegyék a szükséges jogi lépéseket. Az ügyben lopás bűncselekménye miatt folyik nyomozás” – közölték az egyenruhások.

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó