
Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval
Mint a bejegyzésben olvasható, a Főpolgármesteri Hivatal 42 tanácsadója közül 17 csak Karácsony Gergelynek próbál valamiféle tanácsot adni.
Legyünk őszinték: nem túl sok sikerrel, mert Budapest utcái azon túl, hogy szemetesek, koszosak, és állandósultak a vég nélküli dugók, a kassza is üres lett. Pedig Karácsony helyetteseit, Kiss Ambrust, Tüttő Katát, Bősz Anettet és Kerpel-Fronius Gábort is további 17 tanácsadó segíti, és még 5 tanácsadó kap fizetést a baloldali frakcióktól
- írták. Hogy lehet, hogy ennyien együtt sem képesek semmi értékelhetőt letenni az asztalra? - tették fel a kérdést.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-frakciónál összesen 3 tanácsadó dolgozik, "ezért is rettenetesen cinikus (vagy szánalmas?) a főpolgármester mai magyarázkodása" - olvasható a bejegyzésben.
Karácsony Gergely pénteken a Facebook-oldalán az önkormányzati tanácsadókról szóló bejegyzésében egyebek mellett azt írta:
Tarlós idejéhez képest ma nagyjából annyival dolgozik több ember önkormányzati tanácsadói besorolásban, mint amennyivel több embert foglalkoztat ilyen címen a Fidesz-frakció.
Forrás: MTI

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”