
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Szabó Erika régi vágya teljesült, nemsokára anyai örömök elé néz.
A hírt közösségi oldalán osztotta meg még áprilisban, sőt, az anyasággal kapcsolatos érzéseiről nemrégiben a Mokka adásában is vallott.
Sokan vannak, akik nagyon régóta vágynak kisbabára, és azok tudják, hogy mennyire különleges és fantasztikus érzés, amikor végre sikerül
– mesélte a TV2 stúdiójában.
A bájos kismama életében azonban az új, örömteli korszak kezdetével egy másik véget ér. Erika csütörtökön megható Instagram-posztban tudatta, hogy – hosszú időre – utoljára lépett a Thália Színház színpadára.
Tegnap este -hosszú időre- utoljára léptem a Thália Színház színpadára. Most egy nagyobb szünet következik és egy csodálatos szerep, amit már régóta vártam
- büszkélkedett a színésznő.
Erika még tavasszal elárulta a Mokka nézőinek, hogy egy évet mindenképpen szeretne otthon tölteni, ebben pedig a munkahelye, a színház is partner. Most újra kihangsúlyozta támogatásukat.
Nem tudok elég hálás lenni azért amilyen szerető és támogató közeg vesz körül a színházban. Biztos vagyok benne, hogy a jövő évad szuper lesz és nagyon sikeres, aztán pedig folytatjuk együtt
- folytatta bejegyzését.
Címlapfotó: TV2 Mokka

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás