
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Anyai örömök elé néz Szabó Erika, és ezt még ő is csak most meri kimondani a negyedik hónapban járva. Az első három hónapban szerinte annyi minden történhetett volna, hogy egyáltalán nem merte magát beleélni a babavárásba, most viszont már napról napra tudatosul benne.
Az aggodalom persze nem szűnt meg teljesen, Erika számára minden hét egy új felfedezés, szerinte furcsán nézhetnek rá azok, akiknek ez könnyen ment.
Sokan vannak, akik nagyon régóta vágynak kisbabára, és azok tudják, hogy mennyire különleges és fantasztikus érzés, amikor végre sikerül
– tette hozzá.
A színésznő születésekor édesanyja mindössze tizennyolc éves volt, Erika pedig imádta azt a rugalmasságot, amit a gyerekkorában látott tőle. Bár ő nem lett ilyen fiatalon anyuka, úgy gondolja, a legfontosabb mégiscsak az a kicsinek, hogy szerető közegbe érkezzen.
A munkahelye is kedvez számára, hiszen egy évet mindenképp szeretne otthon tölteni, ebben pedig a színház is partner. A jelenlegi évad júniusban fejeződik be, így azt még végig tudja csinálni a színésznő.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás