
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
A gyanú szerint a tanárnőt brutálisan megverte és fojtogatta a fiatal, a nő pedig a bántalmazás következtében elvesztette eszméletét – közölte a Las Vegas-i rendőrség pénteken.
Az áldozatra az iskola egy másik alkalmazottja talált rá, majd rögtön értesítette a rendőrséget. Az eszméletlen tanárt súlyos sérülésekkel látták el – tájékozatott a helyi rendfenntartó szerv.
Az elkövető tanulót néhány háztömbnyire a tett helyszínétől, az Eldorado High School Campusnál fogták el, ahol mintegy kétezer diák tartózkodik. Sem a tanár, sem a diák nevét nem hozták nyilvánosságra.
Jesus Jara, a tankerület főfelügyelője az iskola alkalmazottainak küldött üzenetében hangot adott lesújtottságának.
„Imádkozunk a teljes gyógyulásáért” – tette hozzá a bántalmazott tanárt illetően.
Információk szerint a diák meg is akarta erőszakolni a tanárnőt, akit ezután meg akart ölni. A rendőrség azonban ezt nem részletezte.
A fiú ellen mindenesetre szexuális bűncselekmény elkövetésének, illetve gyilkossági kísérlet vádjával indult eljárás.
Címlapfotó: Eldorado High School

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban