
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal
Az Észak-Hollandiában lévő Amstelstraat egyik szórakozóhelyén július 16-ról 17-re virradóra az FC Volendam játékosa, Tayrell W. néhány férfival együtt megtámadtak egy mindössze 20 éves fiatal lányt. Mellkasánál fogva megragadták őt, majd megszorították a torkát, majd amikor a nő szabadulni próbált ketten egyszerre, ököllel ütötték. A verekedésnek végül a biztonsági őrök és néhány vendég vetett véget. A rendőrség a hétvégén hozta nyilvánosságra a focista fotóját.
A sérült lányt kórházba szállították, ahol kiderült, hogy letört egy zápfoga, egy elülső foga meglazult, az állkapcsa pedig három helyen eltört, ezért még aznap meg kellett műteni. Az állkapcsába nyolc csavart helyeztek, amik miatt a nőnek hetekig folyamatosan össze kellett fogni a fogait, így nem tudott beszélni, és csak szívószállal volt képes folyékony ételt enni.
A történteket kamera rögzítette, a felvételeket pedig egy rendőrségi nyomozati műsorban közölték a hétvégén, melynek hatására a fiatal focista feladta magát - írta meg a Telegraaf.nl.
A 20 éves játékos tavaly júniusban kapta meg első profi szerződését, és 2025-ig írt alá FC Volendamhoz.
A csapat szóvivője, Sonny Sier a történtekkel kapcsolatban azt nyilatkozta: „Még nem tudjuk megmondani, hogy az érintettségének lesznek-e következményei a futballkarrierjére nézve. Jelenleg gyűjtjük a tényeket, hogy a lehető legjobb képet kapjuk. Akkor majd állást tudunk foglalni".
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság