
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy gyilkossági ügyben tartottak meghallgatást az egyik új-mexikói bíróságon az Egyesült Államokban a közelmúltban. Hamar elszabadult a káosz, amit a tárgyalótermi videókamerák rögzítettek is – írta meg az AP News.
A vádlottra először két férfi támadt rá, majd egy nő is csatlakozott a durva verekedéshez. Ököllel ütötték a férfit, meg is rugdosták, de a nő még egy széket is felkapott és azzal is lesújtott.
Az óriási csetepaténak egy rendőrtiszt vetett véget, aki előkapta kábítófegyverét és így védte meg a vádlottat a további támadásoktól.
Az eset után a két férfi ellen vádat emeltek testi sértés és hivatalos személy elleni testi sértés miatt.
A nőt is letartóztatték ugyanezekkel a vádakkal – jelentette csütörtökön a KRQE albuquerque-i tévéállomás.
Kiderült, hogy azért támadtak a vádlottra, mert az megölte rokonukat.
Katina Watson, Új-Mexikó második bírósági kerületének bírósági vezetője azt mondta a KRQE-nek, hogy nem először fordul elő ilyen.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott