
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Öt, 26 és 38 év közötti férfit tartóztattak le az angliai Brightonban, miután egy fiatal nőt megerőszakoltak – számolt be a borzalmas esetről hétfőn a Metro.
A 20-as éveiben járó nő vasárnap reggel jelentette a rendőrségen a kegyetlen támadást, amit saját otthonában kellett átélnie előző éjszaka.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozás során egy 38, két 32 és két 26 éves férfit vettek őrizetbe nemi erőszak gyanújával.
A hatóságok jelenleg próbálják feltárni a bűntény pontos körülményit.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire