
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Sokkoló felvétel került elő arról a halálos balesetről, amelyben egy kínai nő meghalt az amerikai Seattle közelében.
A Porsche 911 volánja mögött a szintén kínai 26 éves Ting Ye ült, aki 160 kilométer per óra körüli sebességgel száguldott szeptember 30-án hajnali négy óra körül – írta a New York Post.
A forgalomfigyelő kamerák által rögzített képsorokon látható, hogy a fehér sportkocsi több kereszteződésen is átsuhant elképesztő tempóval. Egy ponton a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, ami egy betonelemnek csapódott, majd a levegőbe emelkedett és végül fejjel lefelé landolt.
A kocsiban utazó 27 éves Yabao Liu a helyszínen életét vesztette, társa azonban túlélte a brutális balesetet. Nagyjából háromnegyed órával az ütközés után hívtak csak segítséget, mikor valaki észrevette a teljesen összeroncsolódott kocsit.
A helyszínre érkező egységek arról számoltak be, mikor a két nőt kiszedték, durva alkoholszag csapta meg az orrukat, ami a sofőrből áradt, viszont sokáig nem tisztázódott, ki vezetett.
Ting Ye-t október 6-án engedték ki a kórházból, de három nappal később már egy ismerőse segítségével Kanada felé vette az irányt, majd Vancouverben felszállt egy Kínába induló repülőgépre. A nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
Elfogatóparancsot adtak ki ellene, és az amerikai rendőrség külföldi partnerekkel együttműködve próbál a nyomára bukkanni.

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette