
Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között
Hatalmas gázrobbanás rázta meg az angliai Blackburn egyik utcáját vasárnap este nyolc óra körül. Egy térfigyelő kamera felvételén is jól kivehető, ahogy egyik pillanatról a másikra több méteres lángok csaptak fel, majd óriási mennyiségű törmelék zúdult le, ami a parkoló autókat is betemette.
A detonáció idején egy férfi az épületben volt. Miután kihozták őt a mentők, kórházba szállították, szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérüléseket. Rajta kívül még egy ember könnyebben megsérült – közölte a BBC.
A rendőrség lezárta a környéket a nyomozás idejére, és több közelben lévő házat is evakuáltak, mintegy félszáz embernek kellett elhagynia otthonát. Az összeomlott ház szomszédjában egy fodrászat működik, amiben szintén komoly károk keletkeztek.
A hatóságok a gázrobbanás pontos okát egyelőre nem közölték.

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban

Nagy a baj a légi közlekedésben, hatezer repülőt hívtak vissza gond miatt

Kiderült, hogy ismert sportoló a Louvre egyik műkincs-tolvaja

Meghalt egy 9 éves kislány, miután lezuhant a harmadik emeletről

Tragikus véget ért egy fitnesz influenszer extrém evésmaratonja

Viharban hurcolta gyerekeit túrázni a horrorapa

Nyolc síelő lavinát indított el, maga alá temette őket a hó - videóval

Benyújtotta lemondását Zelenszkij első embere, a 100 milliós ukrán korrupciós botrány egyik főszereplője

Halálra verte barátnője macskáját egy drogos fiatal, kedvesét sem kímélte

Házkutatást tartottak a nyomozók Zelenszkij kabinetfőnökénél

Németország titkos háborús terve: mi áll a dokumentumban?