Brutális rakétatámadás érte Ukrajnát, halálos áldozatok is vannak

Óriási robbanás rázta meg Kremencsuk térségét, egy bevásárlóközpontba csapódtak az orosz rakéták. Körülbelül 1000 ember tartózkodott az épületben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megrázó felvételt tett közzé Facebook-oldalán hétfő délután. A jeleneteken látható, hogy hatalmas lángok csaptak ki az épületből, miközben mentőakció indult a több mint 1000 civil megsegítésére, akik az égő épületben ragadtak.

Forrás: Volodimir Zelenszkij Hivatalos Facebook-oldala

Posztjához írta az ukrán vezető, hogy a bevásárlóközpont ég, a tűzoltók próbálják eloltani a tüzet, az áldozatok számát elképzelni sem lehet.

Kirilo Timosenko, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának helyettes vezetője elmondta, hogy az eddig talált sebesültek közül kilencnek súlyos az állapota, két ember azonban meghalt a katasztrófa következtében.

Hozzátette: mentőket küldtek a helyszínre, felkészítik a regionális kórházakat a sebesültek fogadására.

Mindeközben az orosz média "hamis" akciónak minősítette a támadásokat, és azt állították, hogy azok, akik rémülten menekültek a helyszínről, csupán statiszták voltak.

A Mirror értesülései szerint NATO-katonák százezreit állítják magas készültségbe az ukrajnai orosz inváziót követően.

2022. június 27. 20:20
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...