
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Gyilkossági kísérlettel vádoltak meg New Yorkban egy 23 éves férfit, aki szerdán, újév napján a metró alá lökött egy utast – számolt be a borzalmas esetről szerdán a Fox News.
A 45 éves áldozat csodával határos módon túlélte a szörnyűséget, állapota azonban kritikus, ugyanis súlyos fejsérülést szenvedett.
A támadást kamerák is rögzítették, amelyen Kamel Hawkins látható a peron szélén, csuklyával a fején, az áldozat pedig éppen a telefonját nézi, miközben megérkezik a metró. A gyanútlan férfit ekkor a sínekre lökik, aki eltűnik a vonat alatt.
A keddi erőszakos bűncselekmény egyébként 2 héttel azután történt, hogy Brooklynban felgyújtottak egy nőt a vonaton.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról