
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A jogvédő csoport szerint valamennyi áldozat 60 év feletti volt. A mészárlást a Wharf Jeremie banda vezére, Monel „Mikano” Felix rendelte el, miután gyermeke megbetegedett - közölte az RNDDH.
A vezér tanácsot kért egy vudu paptól, aki azzal vádolta a környéken élő idős embereket, hogy boszorkánysággal ártottak a gyermeknek. A banda tagjai pénteken legalább 60, szombaton pedig 50 embert öltek meg bozótvágó késekkel - közölte a szervezet.
Cite Soleil, a főváros, Port-au-Prince kikötője mellett fekvő sűrűn lakott nyomornegyed, ahol a legnagyobb az erőszakos cselekmények száma.
Felixnek 2022-ben megtiltották a szomszédos Dominikai Köztársaságba való belépést. Az ENSZ októberi becslése szerint Felix bandája mintegy 300 főt számlál, és a közeli Fort Dimanche és La Saline környékén is tevékenykedik.
A főváros egy másik negyedében, La Saline-ban 2018 novemberében legalább 71 civilt mészároltak le, és több száz házat felgyújtottak. Jimmy „Barbecue” Cherizier-t, a Port-au-Prince-szerte működő Viv Ansanm nevű bandák szövetségének vezetőjét az ENSZ szankciókkal sújtotta azzal a váddal, hogy többek között a La Saline-i mészárlást is ő tervezte, amikor még rendőr volt.
A politikai belharcok miatt a kormánynak nehézséget okoz a fegyveres bandák növekvő hatalmának megfékezése a fővárosban és környékén.
A haiti hatóságok 2022-ben nemzetközi biztonsági támogatást kértek a helyi rendőrség számára, de az ENSZ által 2023-ban jóváhagyott - önkéntes hozzájárulásokon alapuló - misszió csak részben települt ki, és erősen forráshiányos.
A haiti vezetők azóta azt kérték, hogy a missziót alakítsák át ENSZ-békefenntartó erővé, hogy biztosítsák a jobb ellátást, de a terv nem valósult meg Kína és Oroszország ellenállása miatt a Biztonsági Tanácsban.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott