Brutális kegyetlenségről számolt be a Magyar Állatvédelem, csoportosan megerőszakoltak egy varánuszt

Négy férfit vádolnak azzal, hogy megerőszakoltak, meggyilkoltak, megfőztek, majd megettek egy bengáli varánuszt - írta meg a Magyar Állatvédelem

2022. április 20. 15:19

A négyes az Indiában található Sahyadri Tigrisrezervátumba hatolt be március végén, ám arra nem gondoltak, hogy a hely tele van kamerákkal.

A hatóságok végül öt nappal később fogták el őket, amiért illegálisan beléptek a nemzeti park területére. 

A nyomozók azonban sokkot kaptak, amikor átnézték a behatolók mobiltelefonjait.

"A vizsgálat során az erdészeti illetékesek megállapították, hogy a vádlottak állítólag megerőszakoltak egy bengáli varánuszt, erről pedig felvételt is készítettek. A rendészek őrizetbe vették őket, ám később óvadék ellenében szabadultak" - közölte a Chandoli Nemzeti Park egyik tisztviselője.

Fotó: Shutterstock

Az óriásgyíkok Indiában veszélyeztetett fajnak számítanak, de a szövetségi törvények értelmében is védettek.

A bestiális kegyetlenkedők akár hét évre rács mögé kerülhetnek.

„Soha nem láttam még ehhez hasonló bűncselekményt. A 20-as és 30-as éveikben járó férfiak úgy tűnik, szórakozásból tették. Nem vallási dolog vagy fekete mágia áll a háttérben. Ez nemcsak kegyetlenség, hanem zoonózisos megbetegedések kockázata is fennáll az ilyen eseteknél. Aggodalomra ad okot, hogy a férfiak nemi úton terjedő betegségeket és egyéb fertőzéseket hordozhatnak a tetteik miatt" - mesélte Vishal Mali erdőtiszt a VICE-nak.

45 percen múlt élete, szívműtétje volt
Az utolsó pillanatban mentették meg Bodrogi Gyula életét. A legendás színész napok óta köhögött és levegőt is alig k...
Pszichológushoz küldte a felesége
Rubint Réka egy nagyon erős asszony; mindenféle értelemben. Életmentő műtét, haláleset és sztrók: néhány olyan pánik...
Rettegnek a perverz kukkolóktól
Egyesek gyűlölik, ha megbámulják őket mondjuk az edzőteremben vagy az utcán... A férfiak között vannak, akik nyíltan...
Egy kést ajándékozott volt férjének
Úgy megtépte az exfeleségét, hogy még a fejbőréből is kiszaladt egy darab. Ezt állítja Johnny Depp és Amber Heard eg...
Helikopterezve győzte le a tériszonyát
Több milliárd forint és több tízezer lóerő lepte el a festői szépségű Etyek egyik zöld gyepét. A legerősebb és a leg...
Sztrókja után kezdték el új életüket
A sztrókja után kezdett új életet, végre a családi fészkük is kész lett és a családjával már a második babát tervezi...
4 éve házasok, folyamatosak a botrányok
4. házassági évfordulóját ünnepli a hercegi pár: Meghan és Harry. A pár élete azonban nem lehetett sokáig derűs és f...
Férje a támasza a gyászban Pamelának
Néhány hete még nem sejtette Hódi Pamela, hogy hamarosan végzetes tragédia árnyékolja be az életüket, és ő marad egy...
Alig volt meg az eljegyzés, szakítottak
Újra egyedülálló lett a híres edző, Shane Tusup. Hosszú Katinka volt férje és egyben korábbi edzője tavaly ősszel jö...
Halálos veszély: Iskolai zaklatások
Fagyállót ivott egy nyolcadikos fiú, állítólag az egyik tanára miatt volt annyira elkeseredve, hogy élni sem volt ke...