
Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe
Késelésbe torkolló verekedésbe keveredett fiatalok egy csoportja vasárnapra virradó éjszaka a Máramaros megyei Jódon, a kolostor előtt – írta román lapértesülésekre hivatkozva a Maszol.
A botrányról hajnali egy órakor tettek bejelentést a hatóságoknál. Az egyenruhások négy sebesültet találtak a helyszínen, egyikük, egy 23 éves fiatal addigra életét vesztette. A három 20 és 22 év közötti sérültet a máramarosszigeti kórházba szállították a mentők.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A román rendőrség szakértői csoportot szervezett a tragédia pontos körülményeinek tisztázására.
Az elkövetőt nagy erőkkel keresik, ennek keretében a 186-os számú megyei úton minden olyan kocsit megállítanak, majd átvizsgálnak a hivatalos személyek, ami a partiumi település felől Máramarossziget irányába tart.

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak