
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Megöltek két fiatal férfit a vajdasági Újvidék melletti Futak településen egy általános iskola előtt pénteken - közölte a helyi hatóságok beszámolóját idézve a Telegraf.rs című szerb hírportál.
Az MTI tájékoztatása szerint Zoran Krulj, az újvidéki sürgősségi szolgálat szóvivője elmondta: a rendőrséghez éjfél után 17 perccel érkezett a bejelentés a lövöldözésről. A helyszínen egy eszméletlen fiatalembert találtak, akit fejlövéssel, súlyos állapotban szállítottak az intenzív osztályra. A 20 éves férfi sebesülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban meghalt - mondta.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A következő hívás éjfél után 51 perccel érkezett, miután a rendőrök egy másik, 19 éves fiatalembert találtak a helyszínen. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta, csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá a szóvivő.
A belügyi szervek széles körű rendőri akciót indítottak, egész Futakot lezárták, valamint az összes újvidéki kijáratot, és a Blic című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy őrizetbe vettek négy gyanúsítottat: egy 23, egy 24, egy 21 és egy 26 éves férfit.
A helyszínen készült kép- és videófelvételek ezen a linken érhetőek el.

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén