Brutális fizetésemelést kap a BKV-vezér Karácsony Gergely jóváhagyásával

Jelentős béremelést kapott a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetője, a havi járandóság emelését Karácsony Gergely főpolgármester jóváhagyta - írta hétfőn a Magyar Nemzet

A BKV első emberének fizetése így 2,6 millió forintra nőtt, míg a BGYH vezetője 2,2 millió forintot vihet haza február elejétől.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az Indexnek úgy érvelt, olyan javadalmazási szabályokat alkottak, amelyek fizetési plafonokat jeleznek.

– A jövedelmek mértékét próbáltuk az állami cégekhez igazítani, a BKV esetében a MÁV-Start a referenciapont, a korábbi szabály szerint a MÁV-Start vezérének a fizetésének maximum 80 százalékáig terjedhet a BKV vezérigazgatójának javadalmazása. Két dologra hívnám fel a figyelmet. Egyrészt időközben a MÁV vezetőjét kinevezték a Volánbusz első emberévé is, ezért a MÁV-Startos fizetését nem módosították. A másik pedig, hogy a többéves bérmegállapodásunk miatt 13,5 százalékos bérfejlesztés történt az egész Budapest családban. Ahhoz, hogy a 13,5 százalékos emelést a BKV vezetőjének is megadhassuk, a 80 százalékos javadalmazási szabályt kellett emelnünk 90 százalékra – magyarázta Karácsony helyettese, jelezve, hogy a helyettesek fizetésének mértékét a BKV szabályozza, de a teljes dolgozói körre nézve átlagosan 13,5 százalékos béremelkedés történt.

Bolla Tibor BKV-vezér fizetése így havonta háromszázezer forinttal lett magasabb.
A BGYH vezetőjének 1,95 millióról emelkedett 2,2 millió forintra a havi juttatása, erről Kiss Ambrus azt mondta, a BGYH-t érintő módosítás nem a bérezésre, hanem a cafeteriaszabályokra vonatkozik.

– Az eddig általános szabályok szerint a cafeteria esetében a minimálbér háromszorosa volt adható, a módosítással ezt az ötszörösére növeltük – érvelt Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy a BGYH-nál megkötött bérmegállapodás a cafeteriát érintő szabályokra is kiterjedt.

Annak érdekében módosítottuk a javadalmazási szabályokat, hogy ugyanazt a cafeteriaszintet kaphassa meg a BGYH vezérigazgatója, mint az összes többi munkavállaló

 – jelentette ki a főpolgármester-helyettes. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

A mostani fizetésemelés azért is elképesztő, mert tavaly nyáron a főpolgármester saját hatáskörében eljárva három BKK-s, illetve hat BKV-s vezető részére engedélyezte sokmilliós prémium kifizetését.

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója 9,96 millió, Szarka Zsolt, a cég operatív vezérigazgató-helyettese 8,8 millió, Diószegi Ágnes, a társaság ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese szintén 8,8 millió forint prémiumot kapott.

Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője számon is kérte Karácsony Gergelyt, mivel érdemelte ki tízmilliós prémiumát Bolla Tibor.

Azt kérem a főpolgármestertől, hogy hozza nyilvánosságra ezeket a feladatkiírásokat és az értékeléseket, és adjon magyarázatot arra, hogyan tudta a BKV vezérigazgatója néhány nap alatt elvégezni az egész évre kitűzött prémiumfeladatokat 

– jelentette ki Wintermantel Zsolt, mire a BKV úgy reagált, a kitűzési, értékelési és kifizetési eljárásrend maradéktalanul megfelel a hatályos szabályoknak.

2024. február 26. 14:36
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family