
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Mint a répát, úgy aprította egymást néhány középiskolás pénteken reggel a dél-erdélyi Hátszegen – adott hírt az esetről romániai Agerpres hírügynökség.
Értelmezhetjük úgy is, hogy a bunyó több menetből állt, ugyanis a diákok először az intézményhez közel eső sarkon, majd az osztályteremben, végül egy másik utcában is egymásnak estek.
Minden azzal kezdődött, hogy egy 16 és 17 éves lány agyba-főbe püfölték egyik társukat. Ütötték, rugdosták a 17 éves áldozatot, aki végül segítségül hívta nagykorú nővérét.
A 23 éves nő csakhamar tiszteletét tette az iskolában, és előbb meggyepálta a húgát bántalmazó 17 éves lányt, majd valamivel később az egy évvel fiatalabb társát, sőt, annak barátnőjét is alaposan megverte. Utóbbi tanuló egyébként vélhetően nem is csinált semmit.
A rendőrség elsődleges információi szerint a botrány amiatt robbanhatott ki, hogy az egyik lány miatt késett az iskolásokat szállító busz.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják