
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A politikus szerint Brüsszel folytatni akarja az ukrajnai háborút, oroszveszélyre hivatkozva el akarja adósítani Magyarországot, sőt még a jövendő generációkat is, emellett Ukrajna EU-csatlakozását szorgalmazza. Menczer Tamás kijelentette: a magyar kormány mindhárom témában határozottan nemet mond.
Mi nem akarunk háborút, nem akarjuk, hogy Brüsszel eladósítson bennünket, és Ukrajna EU-tagsága tönkretenné a magyar gazdaságot
– fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A videóban kitért arra is, hogy Ukrajna csatlakozásával a magyar gazdáknak járó támogatásokat, valamint a kohéziós forrásokat az országtól vonnák el, miközben Magyarországtól további befizetéseket is elvárnának.
Ukrajna uniós tagsága már az első évben legalább félmilló forintba kerülne minden magyar családnak, és ez egy óvatos becslés
– emelte ki Menczer Tamás.
Az államtitkár szerint éppen ezek miatt van szükség a kormány által kezdeményezett véleménynyilvánító szavazásra, amely lehetőséget biztosít a magyar embereknek, hogy elmondják a véleményüket ezekről a kérdésekről.
Forrás: Origo

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár