
Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök
Egy brazil férfi, akit barátnője egy életre megcsonkított, most újra összejött vele – számolt be a hihetetlen esetről kedden a Mirror.
A 39 éves Gilberto Nogueira de Oliveira azt tervezte, hogy feleségül veszi a 34 éves Daiane dos Santost, de kedvese szörnyű bosszút állt rajta, miután megtudta, hogy a férfi megcsalta 15 éves unokahúgával.
Tavaly decemberben Daiane szexi fehérneműt húzott, levetkőztette Gilbertot, eloltotta a fényeket, majd egy borotvával levágta péniszét. A nő még fotót is készített az eltávolított szervről, amit beküldött a férfi családi WhatsApp-csoportjába, mielőtt lehúzta volna a hímvesszőt a vécén, hogy megakadályozza visszavarrását.
Daiane tettét bevallotta a rendőrségen és letartóztatták. Gilberto több műtét ellenére sem épült fel teljesen, így a jövőben péniszprotézisre lesz szüksége. Habár a férfi korábban azt nyilatkozta, hogy exe börtönbüntetést érdemel, úgy tűnik, végül megbocsátott neki.
Információk szerint Gilberto márciusban kereste fel volt párját, hogy ellenőrizze jóllétét, aki jelenleg börtönben vár ügyének tárgyalására. Ezt követően a szerelmesek megbeszélték, hogy újraépítik életüket. Ráadásul a férfi megdöbbentő gesztust tett, közel 3 millió forintot ajánlott fel Daiane jogi költségeinek fedezésére az április 24-ei tárgyalás előtt. A nő akár 12 év börtönbüntetésre is számíthat.
Ha nem szexeltem volna a partnerem születésnapján az unokahúgával, akkor mindez nem történt volna meg... Daiane egy csodálatos, szerető nő, aki szeret engem
– mondta a férfi egy brazil lapnak.
Kapcsolódó tartalom:

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő