
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A mindössze 21 éves columbusi Ta'Kiya Youngot múlt csütörtökön egy rendőr igazoltatás céljából akart félreállítani. A történtekkor a járőr testkamerája mindent rögzített, ezért jól kivehető, ahogyan a várandós nő megkérdezi, mégis miért kérik, hogy szálljon ki a kocsiból, mire azt a választ kapja, hogy bolti lopással vádolják.
A rendőrök egyre vehemensebben utasították a nőt, hogy szálljon ki, majd végül egy lövés dördült, ami a szélvédőn áthatolva eltalálta az édesanyát. A kocsi ekkor még lassan tovább gurult, majd megállt, de már nem lehetett mit tenni. Az orvosi segítségnyújtás ellenére a fiatal anyát nem sokkal később halottnak nyilvánították, mindemellett pedig magzatát sem tudták megmenteni.
A nő családja vádemelést kért a szerintük helytelenül eljáró rendőrökkel szemben, mert úgy gondolják, a járőrök visszaéltek a hatalmukkal és ezt a felvételek is bizonyítják – írta meg a New York Post.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott