Borzalmas baleset történt vasárnap reggel, három fiatal életét vesztette

Vonattal ütközött egy autó vasárnap reggel a németországi Hannovernél egy vasúti átkelőnél, hárman meghaltak.

A Hannoverből Himmelreichbe közlekedő regionális vonat teljes sebességgel rohant az autóba, amely egy sorompóval lezárt vasúti átkelőn próbált áthaladni az Alsó-Szászország tartományi főváros közelében fekvő Neustadt am Rübenberge településnél.

Az autó 22 éves vezetője és utasai - egy 21 éves és egy 22 éves nő - a helyszínen életüket vesztették. A 38 utast és négyfős személyzetet szállító vonaton egy ember könnyebben megsérült.

Az átkelőnél úgynevezett félsorompó működik, amely az úttest menetirány szerinti jobb oldalát zárja. Az autós annak ellenére hajtott rá az átkelőre, hogy a sorompó a vonat érkezése miatt zárva volt - mondta egy rendőrségi szóvivő német hírportálok beszámolói szerint.

A baleset után a szerelvényt kiürítették, a pályát lezárták, a mentők, a tűzoltók és a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre.

Forrás: MTI/A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. április 23. 09:54
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. Évek óta tartó probléma ez, ami csak egyr...
family
Mint két tojás! Palácsik-Ráthonyi Tímea most először mutatta meg közösségi oldalán kislánya arcát. De a fél évvel id...
family
Elfogtak egy férfit, miután igazoltatták, s kiderült, hogy a saját testvérének adta ki magát, miközben tizenegy körö...
Agyonverhették az alig két hetes Zalánt. A döbbenetes tragédia Nagydorogon történt. A gyermek eltűnését a nagymama j...
family