
Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben
Csütörtökön bíróság elé állították azt a nőt, aki vezetés közben elégítette ki szexuálisan párját Új-Zélandon – írta meg a LADBible.
A 34 éves Lela Jane Josephs és párja, Andre Teka 2021. június 27-én, nem sokkal éjfél előtt a Fordell állambeli Kauangaroa úton közlekedtek, amikor a nő a hirtelen vágytól és a korábban elfogyasztott italoktól vezérelve kényeztetni kezdte az autót vezető partnerét.
Kilométereket tettek meg így, ám a sofőr egyszer csak elvesztette az irányítását a kocsi felett és egy kerítésbe csapódtak.
A balesetben szerencsére egyikőjük sem sérült meg. Lela viszont annak érdekében, hogy elterelje magáról és szenvedélyes, ugyanakkor veszélyes tettéről a gyanút, azonnal kipattant az autóból és a hátsó ülésre ült.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezután a kiérkező rendőröknek hamis adatokat adott meg magáról és egy elferdített forgatókönyvvel állt elő. Az egyenruhások az alkoholszondát is megfújatták az utasokkal, ekkor derült fény a nő ittasságára. A határérték háromszorosát mutatta ki a készülék.
A hatóságok első körben bevonták Lela jogosítványát, 750 új-zélandi dollár (közel 180 ezer forint) pénzbírságot kapott és 162 új-zélandi dollár (több mint 40 ezer forint) megfizetésére kötelezték, mely fedezi az ütközésben következtében megrongált kerítés javítását, eredeti állapotának helyreállítását.
Mivel Lela elferdítette a baleset keletkezésének körülményeit, hamis adatokat, másik nevet adott meg a rendőröknek és akadályozta a nyomozást, akár 7 év börtönbüntetésre is számíthat.

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi