Boros Bánk Levente: a magyar kormány az emberek érdekében akar cselekedni

A miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentett intézkedések bizonyítják, hogy a magyar kormány az emberek érdekében akar cselekedni - jelentette ki Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A szakember azt mondta, mindegy, hogy a brüsszeli akarattal, a genderlobbival, a Soros-hálózattal vagy a multinacionális vállalatokkal szemben kell intézkedni, a kormány célja, hogy Magyarországon az embereknek jó legyen, könnyebbé váljon az életük.

Boros Bánk Levente hangsúlyozta: a miniszterelnök ezzel a beszéddel "feljött a politikai pályára", és bebizonyította az embereknek - a választóknak általában, hiszen nem csak a saját táborának szólt -, hogy tudja, mi a dolga, tudja, milyen körülmények között kell neki és a kormánynak dolgoznia, és tudja, mi az emberek elvárása.

Az elemző kifejtette, az elmúlt időszakban, különösen a háború által terhelt években, a külpolitika dominálta a közbeszédet és így a kormányfő évértékelőit. Az év elején - többi között az amerikai elnökváltásnak köszönhetően - azonban eljutottunk arra a pontra, hogy a felelős politikusoknak, így a magyar kormányfőnek el kell kezdenie gondolkodni azon, mi lesz a háború után.

Az igazgató közölte, a beszéd fontos eleme volt az eddigi eredmények felsorolása és az ígéret ezek megvédésére, ezt egészítette ki a jövőbeni tervek bemutatása. Magyarország olyan helyzetbe kerül, és kerülhet a háború végének és saját teljesítményének is köszönhetően, amely ezeket lehetővé teszi.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Úgy fogalmazott: "megvédtük Magyarországot, stabil maradt a kormány és az ország, békében élünk, és itt az ideje annak, hogy az emberek életét jobbá tegyük és megkönnyítsük."

Az adócsökkentési program pontosan erről szól, és nem véletlen, hogy a családosokat, a többgyermekeseket segíti, hiszen a Orbán-kormány egyik legfontosabb törekvése a családok megvédése, jólétének támogatása - hangsúlyozta az elemző.

Az élelmiszerárak csökkentését komplex problémának nevezte az igazgató. Mint mondta, a kormányfő az emberek érdekében mérsékletességre szólította fel a kereskedelmi láncokat, miközben kilátásba helyezte, ha nem működnek együtt, a kormánynak megvannak az eszközei, hogy beavatkozzon az élelmiszerárakba.

Boros Bánk Levente felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki formációk érdemben nem tudtak hozzászólni és talán nem is merték kritizálni a miniszterelnök intézkedési terveit.

Forrás: MTI

2025. február 23. 11:52
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family