
Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért
Egy férfi holttestét rejtette az a bőrönd, amit hétfőn este fedeztek fel Pungești község egyik útján Romániában – írja a Maszol a Vaslui Megyei Rendőrfelügyelőség közleménye alapján.
A helyszínen az éjszaka folyamán több rendőri egység és az ügyészség végzett vizsgálatokat. A helyiek elmondása szerint már szombaton észrevették az elhagyott bőröndöt az út szélén, de azt hitték, hogy valaki kidobta.
Így csak hétfő este észlelte egy helyi lakos a bőröndből áradó erős bűzt.
Amikor kinyitotta egy meztelen férfi holttestének látványa fogadta. Azonnal riasztotta a rendőrséget.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozás során kiderült, hogy egy helyi, élettársi kapcsolatban élő pár ölte meg és rejtette el az áldozatot, mert állítólag meg akarta erőszakolni a későbbi női elkövetőt.
A napokban kihallgatásuk során azt is bevallották, hogy még két másik gyilkosság is hozzájuk köthető, de ebben az esetben a hatóságok az indítékot nem közölték.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban