Boris Johnson újabb bulija okoz botrányt Nagy-Britanniában

Újabb fotók kerültek nyilvánosságra hétfőn egy olyan Downing Street-i partiról, amelyet a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú korlátozások idején tartottak Boris Johnson brit miniszterelnök részvételével.

2022. május 24. 08:01

Az ITV brit kereskedelmi tévétársaság híradója által megszerzett és közzétett, 2020. november 13-án készült négy fotón az látszik, hogy Johnson pohárköszöntőt mond több munkatársa jelenlétében a kormányfői hivatal akkoriban éppen távozóban lévő kommunikációs igazgatója, Lee Cain tiszteletére. A képeken látszik egy asztal is, amelyen borosüvegek, poharak és ételek vannak. Abban az időszakban már érvényben volt a Johnson-kormány által elrendelt második országos zárlat, amelynek értelmében legfeljebb két, nem ugyanazon háztartásban élő ember tartózkodhatott zárt térben egymás társaságában.

Johnsont nemrégiben már megbírságolta a londoni rendőrség a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt. Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak. A Scotland Yard többheti vizsgálat után összesen 126 pénzbírságot rótt ki 83 kormánytisztviselőre és hozzátartozóra, köztük a miniszterelnök feleségére, Carrie Johnsonra és Rishi Sunak pénzügyminiszterre is. Az ügyben ráadásul várható egy parlamenti szakbizottsági vizsgálat is annak megállapítására, hogy Boris Johnson félrevezette-e az alsóházi képviselőket a zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.

fotó: facebook.com/borisjohnson

A kormányfőt a most előkerült fotókon szereplő 2020. novemberi összejövetelről is kérdezték már az alsóházban, Johnson azonban a képviselői kérdésre azt válaszolta, hogy az adott napon nem volt partiszerű összejövetel a miniszterelnöki hivatalban. A brit kormány által érvényben tartott magatartási szabályok egyértelműen elvárják minden olyan kormánytag lemondását, akiről bebizonyosodik, hogy bármilyen ügyben tudatosan félrevezette a parlamentet. A korlátozások idején tartott partik ügyében folyik egy harmadik vizsgálat is Sue Gray, a brit közigazgatási szolgálat magas beosztású tisztviselője vezetésével. E vizsgálat teljes körű jelentését hamarosan - nem kizárt, hogy már ezen a héten - szintén közzéteszik.

A Gray-vizsgálatról azonban már január végén megjelent egy előzetes, 12 oldalas összefoglaló, amely egyebek mellett megállapította, hogy a kérdéses rendezvények legalább egy része súlyos mértékben megsértette a kormány meghatározó posztjain dolgozóktól elvárt magas szintű normákat és azokat az előírásokat is, amelyekhez az adott időszakokban a brit lakosság egészének tartania kellett magát.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult. A kormányfő hivatalosan elnézést kért, azonban többször is jelezte, hogy nem kíván távozni tisztségéből, jóllehet ezt az ellenzék mellett a Johnson vezette Konzervatív Párt soraiból is számosan követelik.

MTI

Beképzelte a megcsalást, óriásit hibázott nádudvari késelő
Az ittas férfi négyszer szúrta meg szomszédját. Az ügyészség most emelt vádat ellene.
Esélyük sem volt, helyszíni fotók érkeztek a kettős tragédiáról
Egy 24 éves nő és egy 23 éves férfi vesztette életét.
Békés megyei háziorvos segítette az embercsempészt, lebuktak
Összesen három embert vett őrizetbe a rendőrség.
Megrázó fotó érkezett a hódmezővásárhelyi tragédia helyszínéről
Egy személyautó és egy teherautó ütközött frontálisan.
4 ember életét követelte a „halál országútja”
Négyen meghaltak és többen súlyosan megsérültek szerdán Romániában, a „halál országútjaként” emlegetett 85-ös számú ...
Röpködtek a pofonok, nyaralók estek egymásnak egy óceánjárón - Videó
Az utazás utolsó napján bunyó tört ki egy óceánjáró hajón kedden hajnalban. 
Forró légköri helyzet
időjárás-jelentés 2022. június 29., szerda
Rubint Réka rátett még egy lapáttal, ehhez már kevés a hőségriasztás - Fotó
Rubint Réka elképesztőt villantott.
Férje örül leginkább a rúdtáncnak
Képtelen leállni. Judy a nagy fogyása utána nagy elhatározást hozott annak érdekében, hogy megtartsa súlyát. Az álla...
Meztelenkedésért fizetnek, szex nincs
Van aki a felnőtt filmek világába lépve, más alkoholba és a drogba menekülve tört borsot szülei orra alá. Az egyik l...