Bóka János hangsúlyozta: az Európai Unió állapota rossz és egyre romlik, így a beszéd abból a szempontból volt érdekes, hogy várható-e érdemi irányváltás az eddigi elhibázott uniós politikákban.
Ehhez képest a bizottság elnöke valódi háborús beszédet mondott. "Nem egyszerűen háborúpárti beszéd volt, ez egy háborús beszéd volt" - értékelt.
Kiemelte: a beszéd alapján versenyképességi fordulat helyett hadigazdálkodásra van szükség, Ukrajna finanszírozása lesz a prioritás, további intézményi centralizáció és újabb tagállami hatáskörök elvonása, a politikai ellenfelekkel szembeni nyomásgyakorlás erősítése, valamint a véleménycenzúra növelése várható.
Ez a bizottsági politika minden elemében elhibázott - fejtette ki.
Egyes tagállamok, így Magyarország is számos intézkedést hoztak az elhibázott politikák hatásainak tompítására, ezekkel az intézkedésekkel szemben azonban egyre erőteljesebb uniós fellépésre számít - mondta Bóka János, emlékeztetve: az Európai Bizottság már megfogalmazta, hogy Magyarországon progresszív adózást, az adókedvezmények szűkítését és kivezetését, a rezsicsökkentés felszámolását, az otthonteremtési programok kivezetését, a kamatstop és az árréstop megszüntetését szeretné látni.