
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Bohár Dániel kedden a közösségi oldalán emlékeztetett, hogy korábban Magyar Péter öccse, Magyar Márton azt állította, „soha nem folyt bele a párt ügyeibe”. Ezzel szemben a legutóbb nyilvánosságra hozott hangfelvételen Radnai Márk, a Tisza alelnöke úgy fogalmazott, „Magyar Marcinak ügyei” vannak a pártnál.
Csak nem pénzügyei? Vagyis Radnai szavai szerint Magyar Péter öccse bizniszelt a párttal
– állapította meg a Megafon riportere, aki arra is rámutatott, nem újkeletű, hogy a Magyar fivérek együtt szednek ki pénzt az adott munkahelyükről, hiszen ugyanezt csinálták, amikor Magyar Péter volt a Diákhitel Központ vezetője.
Na, ezek azok a kérdések, amelyekre Magyar Péternek válaszolnia kell!
– jelentette ki Bohár Dániel.
Korábban kiderült, hogy Magyar Márton havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál, amelynél bátyja igazgatósági tag volt. Magyar Márton éppen akkor volt a PlanB Magyarország Kft. munkatársa is, amikor a cég a Magyar Péter vezette Diákhitel Zrt. beszállítója volt.
Címlapfotó: MTI/Bodnár Boglárka

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár