
Baloldali megszorítócsomag: az áfaemelés drágítana szinte minden autókhoz kapcsolódó költséget
Elmondta, hogy a magyar munkaerőpiacon 2019 nyarán, őszén 3,2-3,3 százalékos volt munkanélküliségi ráta, ami akkor Európa legjobb mutatója volt. A koronavírus megjelenésével aztán néhány nap alatt 10 ezerrel nőtt Magyarországon a regisztrált álláskeresők száma, miután számos munkaadó olyan helyzetbe került, hogy nem tudta a munkaerőt tovább foglalkoztatni. A kormány ezért jelentős forrásokkal célzott munkaerőpiaci támogatási programokat indított, köztük munkahelymegtartásra, új munkahelyteremtésre - mondta az államtitkár, hozzátéve: kiderült, hogy ezekkel a lépésekkel foglalkoztatási szempontból a járvány kezelhető.
Hangsúlyozta, hogy ez idő alatt a keresetek nem torpantak meg: az idén a gazdaság teljesítménye átlagosan 8 százalékos bérfejlesztést tett lehetővé, jövő év januártól a minimálbér és garantált bérminimum emelkedése húzóerő lesz, és a magasabb bérek esetében kétszámjegyű béremelés is lehet ágazatoktól függően.
A műsorban beszéltek arról is, hogy Magyarországon több mint három évtizedes csúcson van a foglalkoztatás, mintegy 4,7 millió ember dolgozik.

Bodó Sándor elmondta: van még némi tartalék a foglalkoztatásban, segíteni kell a regisztrált álláskeresők elhelyezkedését.
A munkaadók képzett dolgozókat keresnek, ezért kiterjesztik a Vállalkozások munkaerő támogatása programot a munkaerőpiaci szempontból további hátrányos helyzetben lévőkre is - jelezte az államtitkár. Megjegyezte: mivel a legfrissebb elemzések szerint a régebben szerzett végzettséggel, szakmai ismeretekkel rendelkező munkavállalók nem biztos, hogy megfelelnek a kor legújabb kihívásainak, ezért őket is bevették a programba. A www.munka.hu honlapon olvashatók a részletes feltételek, amelyekkel a munkaadók pályázhatnak a támogatásra.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaadók visszajelzése alapján bővítették a Vállalkozások munkaerő támogatása programot, hogy a munkavállalók felfrissíthessék ismereteiket az adott munkahelyen szükséges tudásra koncentrálva.
MTI/A fotó illusztráció (facebook/Bodó Sándor)

Baloldali megszorítócsomag: az áfaemelés drágítana szinte minden autókhoz kapcsolódó költséget

Csiszár Jenő kérdezi majd Orbán Viktort Kecskeméten

Itt vannak a megrendítő számok: brüsszeli eurómilliók érkeznek a Tisza Párt holdudvarába

Deutsch Tamás: A Tisza szakértői dolgoztak Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is

Orbán Viktor ma is korán kezdett: ilyen lesz a jövő évi bérmegállapodás + videó

„Soha rosszabb évkezdetet” – Orbán Viktor nagy bejelentést tett

Több mint 285 millió forintból újították fel a szekszárdi kórház eszközparkját - Videó

Tisza-csomag: baloldali politikai elemzők próbálják hitelteleníteni a baloldali közgazdászok életművét

Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra

Menczer Tamás megmutatta, hogyan fenyegeti Zelenszkij Magyarországot

Kocsis Máté: Feljelentésekkel akarják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak Magyar Péterék adóemelési terveiről

Az amerikaiak lerázták Zelenszkijt