
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Nem maradt folytatás nélkül az Ázsia Expressz két párosának eszméletlen civakodása, a Béres Anett és Sáfrány Emese alkotta duó újra egymásnak feszült Zsigmond Angi és Mészáros Bende kettősével.
A fiatal tartalomgyártó kezdetben békülékeny hangnemet ütött meg ellenfeleivel a hétfői adásban, és szerette volna tisztázni a korábban történteket. Elmondta, ha a vita hevében valamilyen fájó pontra tapintott volna Béres Anettnél, azért bocsánatot kér, és fontosnak nevezte, hogy mindenfajta nézetkülönbség ellenére is megadják egymásnak az alapvető tiszteletet.
A hangulat már majdnem feloldódott kicsit, amikor Angi hozzátette, hogy az egykori valóságshow-szereplőnek a saját életére kellene fordítania azt az időt és energiát, amit a mások kapcsolataiba való beleszólásba fektet, ami kísértetiesen emlékeztetett néhány nappal korábbi szavaira.
És folytatja ugyanazt…
– jegyezte meg értetlenül Anett, a két nő párbeszéde pedig már Mészáros Bende szerint is egyfajta „Nórika Show”-vá változtatta a műsort.
Kapcsolódó tartalom:
„Ez undorító!” - Kíméletlenül egymásnak esett két páros az Ázsia Expresszben

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát