
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Néhány hete futótűzként kezdett terjedni az internetezők körében az a videó, melyen egy nő az önfeledt bobozás közepette minden bizonnyal élete egyik legmegrázóbb percein esett át. Azt pontosan nem tudni, melyik vidámparkban játszódtak le a képsorok, de tökéletesen kivehető, ahogyan a nő a bobpálya egyik kanyarjába érve észreveszi az anyamedvéből és két bocsából álló csoportosulást, akik éppen keresztben akartak áthaladni a pályán. A nő fékezett ugyan, de teljesen megállni nem tudott, ezért dermesztő lassúsággal közeledett a feketemedvékhez, akik végül hamarabb átértek a kijelölt részen, majd tovább is álltak, rá se hederítve a nőre, aki előtt minden bizonnyal lepergett az egész élete.
A kommentelők többsége teljesen elhűlt a felvételek láttán, sokan úgy vélik, valami felsőbb erő óvta meg a bobozót a tragédiától, és szinte újjászületett ezáltal. A medvék kiváltképp agresszív viselkedést mutatnak, amikor territóriumukat védik, de kiváltképp azok, amikor bocsaikról van szó, ezért is különösen meglepő ebben a videóban az, hogy a nő veszélyt jelentő közelsége ellenére az anyamedve nem támadott – írta meg az Unilad.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit