Bild: Ukrajna megfenyegette a Nyugatot, heteken belül atomfegyvereket állíthatnak elő

Ukrajna néhány héten belül atomfegyvereket állíthat elő, amennyiben Oroszország úgy dönt, hogy megkísérel egy újabb offenzívát a főváros, Kijev ellen – mondta egy magas beosztású ukrán tisztviselő a német Bild beszámolója szerint. Az index.hu szemlézte a lapot, mely arra is kitér, hogy ehhez köthetőek Volodimir Zelenszkij csütörtöki mondatai is, amelyek az Európai Tanács csúcstalálkozóján hangzottak el.

Mint korábban az Index megírta, Volodimir Zelenszkij arról beszélt csütörtökön, hogy az észak-koreai katonák beavatkozása az oroszok oldalán az első lépés afelé, hogy az ukrajnai háború világháborúvá szélesedjen.

Az ukrán elnök azonban felszólalása során szót ejtett arról is, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását illetően több külföldi vezető politikussal egyeztetett, köztük Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel is. Mint mondta, Trumpnak felvázolta, hogy Ukrajnának vagy atomfegyverek kellenek, hogy el tudja rettenteni Oroszországot a további támadásoktól, vagy pedig NATO-tagság (de, mint mondta, Ukrajna a NATO mellett döntött).

Bild: ha kell, akkor Ukrajna atomfegyvereket hozhat létre

A Bild Zelenszkij fenti mondataival hozta összefüggésbe azt, amit egy magas beosztású ukrán tisztviselő mondott egy korábbi, zárt körű találkozón.

A német lap információi szerint ez a tisztviselő közölte a nyugati partnerekkel, a Nyugatnak nem szabad azt hinnie, hogy Ukrajna eltűr „egy második támadást Kijev ellen” (ezzel esetleg a háború elején látott, az ukrán fővárost célzó orosz offenzívára utalhatott a tisztviselő). A tisztviselő azt mondta, hogy mielőtt ez megtörténne, Ukrajna újjáépítené nukleáris fegyverarzenálját, amelyről az 1990-es évek eleje óta önként lemondott.

Mint a lap emlékeztetett, Ukrajna 2001-ben szerelte le az utolsó atomfegyverét. A tisztviselő ugyanakkor azt mondta a zárt ülésen, hogy: megvan az anyag, megvan a tudás. Ha a parancsot kiadják, csak néhány hétre lesz szükségünk az első bombához.

Az ukrán tisztviselő – a német lap szerint – ezután hozzátette még azt is, hogy a Nyugatnak „kevesebbet kellene gondolnia Oroszország vörös vonalaira, és többet a mi vörös vonalainkra”.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Zelenszkij ebben az összefüggésben beszélt róluk

A Bild szerint ezzel együtt nyernek értelmet Zelenszkij csütörtöki mondatai is. Az ukrán vezetői ugyanakkor azt mondta: az atomfegyverek helyett a NATO-tagságot választanák az ország biztonságának garantálásához – olvasható az index.hu cikkében.

Az ukrán vezető konkrétan úgy fogalmazott a Jevropejszka Pravda tudósítása szerint: „Melyik nagy ország szenvedett az atomhatalmak közül? Mindegyikük? Nem, csakis Ukrajna. Ki mondott le az atomfegyverekről? Mindegyikük? Egyedül Ukrajna. Ki harcol ma? Ukrajna.”

Így működik ez nálunk, tehát mi a megoldás? Vagy az, hogy Ukrajnának lesznek atomfegyverei, és akkor az a mi védelmünk. Vagy valamilyen szövetségünk lesz. A NATO-n kívül ma nem ismerünk hatékony szövetségeket - mondta az ukrán államfő csütörtökön

2024. október 18. 10:22
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Legalább öt napra leállt a kőolajszállítás Magyarországra, miután az ukránok ismét megtámadták a Barátság kőolaj-vez...
Háztartási gépeket, fülhallgatókat és hangfalakat kaptak az Egy lépéssel több Alapítványtól a Gyógyító Energia Közha...
23-ra nőtt a sérültek száma Munkácson a csütörtök hajnali orosz rakétatámadás után. Két rakéta is becsapódott egy ká...
Lovaskocsival száguldozott egy ámokfutó hajtó Kazincbarcikán, a férfi több szabályt is megszegett, az esetről videó ...