
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Vaughan és Alison több mint húszt éve élnek házukban, azonban most úgy tűnik, elveszítik szeretett otthonukat – áll a ladbible.com cikkében.
A Cardiff külterületén lévő lakóépület környékére bicikliutat akarnak kialakítani, és sajnálatos módon a mintegy 300 ezer font értékű ház is éppen útban van a tervrajzokon.
45 szociális lakás létrehozására is ígéretet tettek a tervezők, miután több mint 300 helyi lakos aláírt egy tiltakozó petíciót a fejlesztések ellen.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)
„Az emberek előszeretettel vásároltak házakat ebben a csendes zsákutcában, itt mindenki tudhatta, biztonságban nevelheti fel gyerekeit, és nyugodt időskora lehet” – mondta a petíciót benyújtó szomszéd.
A környékbéliek attól félnek, jelentősen megromlik a közbiztonsága a nyugodt, békés utcának.
A csatát úgy tűnik, Vaughan és Alison végleg elveszítette, ugyanis csütörtökön a tervezési bizottság szavazással elfogadta a terveket.
A fejlesztők szóvivője arról beszélt, ezzel a projekttel magas minőségű és megfizethető bérlakásokat hoznak létre.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott