
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A közép-ázsiai ország elnöke, Gurbanguly Berdimuhamedow környezet- és egészségvédelmi okokkal indokolta a döntését, azonban a gázexportok növelése is fontos szerepet játszik ebben - írja az AP.
A Kara-kum sivatagban létrejött Darvaza krátert számos rejtély övezi. Egyesek szerint 1971-ben egy rosszul sikerült bányafúrás miatt alakult ki a 60 méter széles, 20 méter mély, folyamatosan lángoló kráter, ezt azonban máig nem erősítették meg.
Helyi geológusok szerint a kráter az 1960-as években keletkezhetett, viszont csak a 80-as években kapott lángra.
A "pokol kapuja" az ország egyik legjelentősebb turisztikai látványossága, az elnök azonban kitart a döntése mellett.
"Rendkívüli természeti erőforrásokat veszítünk miatta, amiből profitot csinálhatnánk és a lakosság jólétét javíthatnánk belőle" - mondta Berdimuhamedow egy interjúban.
A hatóságok most szakemberek bevonásával próbálnak megoldást találni rá, hogyan lehetne eloltani a több évtizede lángokban álló krátert.
Az elnök már 2010-ben is véget vetett volna a "pokol kapujának", akkor azonban nem jártak sikerrel a hatóságok.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott