
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset szerdán történt a Nyitrai járásban Szlovákiában, amikor egy férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében tört be az egyik családi házba – írta meg az Új Szó.
A rabló eredetileg értéktárgyakat akart eltulajdonítani a lakásból, azonban észrevette, hogy nincs egyedül az épületben. Felment az emeletre, majd a kést az ott tartózkodó 18 éves lány torkához szorította és pénzt, mobiltelefont, illetve ékszereket követelt tőle.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A telhetetlen férfinak azonban ez nem volt elég. A lány hiába engedelmeskedett neki, kegyetlen módon megerőszakolta.
A 29 éves rablót a rendőrök viszonylag hamar elfogták és letartóztatták, hamarosan bíróság elé állítják.
A pszichológusok szerint az elkövető egész életre szóló lelki traumát okozott az áldozatnak.
Kapcsolódó tartalom:
Brutálisan megerőszakoltak egy 7 éves kislányt, majd kidobták az erdőben

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott