
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A napokban egy 23 éves fiatal férfit azzal vádoltak meg Michigan államban az Egesült Államokban, hogy megölte édesanyját, miután betört hozzá – számolt be a szörnyű esetről pénteken a Crime Online.
A rendőrséget csütörtök hajnalban riasztották a házhoz, ahol a betörés történt.
Amikor a hatóságok kiérkeztek az otthonhoz, az 55 éves Gloria Whitera eszméletlenül találtak rá, de életét már nem tudták megmenteni.
A közelben megtalálták az áldozat fiát is, akit azonnal letartóztattak.
Mint kiderült, Gloria tárcsázta a segélyhívót, hogy bejelentse, fia betört hozzá. A fiatalnak azonban még a hatóságok kiérkezése előtt sikerült végeznie édesanyjával.
A 23 éves gyilkos a rácsok mögött várja ügyének első tárgyalását, amit decemberre tűzött ki a bíróság.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el