
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
Közismert tény, hogy az energiaitalok a rengeteg cukor mellett koffeint, taurint és karnitint tartalmaznak, amelyek mind hatással vannak a központi idegrendszerre, hosszútávú fogyasztásuk pedig súlyos egészségügyi következményekkel járhatnak.
Ennek ellenére a fiatalok előszeretettel fogyasztják, nagy népszerűségnek örvend már a legkisebb iskolások körében is.
Jelenleg a legtöbb országban bárki bármennyi energiaitalt megvásárolhat, ez azonban keleti szomszédunkban elképzelhető, hogy hamarosan megváltozik – számolt be a Főtér.

Alfred Simonis képviselő ugyanis hétfőn a román parlament elé terjesztette javaslatát, hogy egy törvénymódosítással megtiltaná az üzletek számára, hogy az alkoholhoz és a dohánytermékekhez hasonlóan kiskorúaknak értékesíthessék az energiaitalokat.
Amennyiben mégis megtennék, úgy pénzbírsággal vagy a működési engedély határozott idejű felfüggesztésével szankcionálnák a boltokat. Ha iskolai büfékben adnák el kiskorúnak energiaitalt, ezer és háromezer lej közötti, azaz legrosszabb esetben több mint 230 ezer forintos büntetést kellene fizetniük a javaslat értelmében.
A fotó illusztráció (Shutterstock)

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát