
Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt
Lemészárolta családját és házi állatait egy férfi pénteken az amerikai Layton-ban – számolt be a Mirror.
Nem tudni, milyen indíttatásból, a férfi 36 éves feleségét, annak 73 éves édesapját, valamint saját 61 éves mostohaanyját is agyonlőtte. Rajtuk kívül a család három kutyáját is kegyetlenül kivégezte, majd a Facebook-on is eldicsekedett bestiális tettével.
Jeremy Bailey épp most ölt meg mindenkit, Becky Stevens-t, Don Stevens-t és a négy kutyából hármat
– írta meggyilkolt párja fiókjával, majd a hátborzongató üzenethez még a pontos címüket is hozzátette.
A férfi ezt követően felhívta a rendőrséget, és bejelentette, agyonlőtte feleségét, látogatóban lévő apósát, illetve saját mostohaanyját.
Azzal fenyegetőzött, hogy magával is végez, ám a hatóságoknak sikerült vonalban tartaniuk, míg kiérkeztek a házhoz.
Az egyenruhások elfogták, ám ekkor a gyilkos arról kezdett érdeklődni náluk, kiszabható-e még a halálbüntetés, hiszen nem szeretné egész hátralévő életét rács mögött tölteni.

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek